2013. december 10., kedd

Torna restart

A jutalom/nemjutalom kérdése meg is oldódott tegnap, amikor is a céges Mikuláspartin gondosan a sós apróságok között kezdtem nézegetni és kiválasztottam egy pici kifliszerűséget, amiről a harapás után derült ki, hogy szilvalekvárral töltött :). Úgyhogy akkor ez meg is volt, ezen túlmenően semmi, csak az önuralom. Na jó, meg némi habzóbor, végtére is alkoholtilalom nincs (arra a kéthavonta megkívánt egy pohár borra vagy sörre felesleges).
Úgy egy hete előkerült a centi is, meg az infarktus vele együtt. Bár súlyban nincs jelentős változás - ma reggel mondjuk ismét egy picit közelebb kerültem az ötös kezdőszámhoz - a centik mostanra javultak. Nem áltatom magam, nyilván nem a csokimegvonás miatt, hanem azzal egyidejűleg a kajára is jobban figyelek, de kell ez, mert ma végre megint kényelmesebb a nadrág, jobban érzem magam a bőrömben és a hasam is javult (főleg, hogy végre nincs öthónapos terhesre puffadva a laktózérzékenység miatt, nagyon figyelek, semmi sajt!).
Este pedig kicsit aktivizáltam magam, nincsenek illúzióim, ez csak olyan kis kedvcsináló volt magamnak, nem ettől leszek karcsú, fitt, feszes, erős hős, de lenyomtam (szenvedtem) 10 db fekvőtámaszt, 50 felülést, 20 guggolást. Szeretném végre ezeket is visszahozni, főleg, hogy a futás nehézkessé vált. Felpróbáltam az új kék ruhámat és hát a seggem nem úgy néz ki benne, ahogy szeretném. Nota bene: nagyjából mindenhol másutt viszont rendben van :), és ez is fontos.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése