Áprilisban írd és mondd, 4 alkalommal jutottam el futni, összesen 24,9 km-t. Jó, volt húsvéti utazás, miegymás, de nem lett túlságosan rózsás hónap.
Májusban kezdett a fejemben konkretizálódni az utolsó napra eső félmaraton és alaposan (jó okkal) befostam, hogy az év első hónapjában (okés, műtét is volt) sikerült 104,7 km-t futni, jórészt aprókat, mi lesz itt. Úgyhogy ebben a hónapban 9 alkalommal (versennyel együtt) felhúztam a futócipőt és futottam összesen 89,2 km-t. Két héttel félmaraton előtt egy ritka szarul sikerült 16 km-t kínlódtam össze, nem vittem innivalót, túlöltöztem magam, kurva meleg volt. Ettől még jobban megijedtem, és a következő hétvégére - igen, félmaraton előtt egy héttel... - beütemeztem egy 18 km-es futást. Ami jól sikerült, de ettől némileg amortizálódtam a félmaratonra. (A versenyről majd külön poszt jön.)
Június. A nagy változás hónapja. Ráhümmögtem egy októberi maratonra felkészítő tervre. Hogy hmhm. Ugye a januári tervek között szerepelt, de a mostani elbaszott félmaratoni felkészülés meg úgy általában az idei futásmennyiségem után erős kérdőjelek voltak a fejemben, hogy jó lenne-e ez nekem. Aztán amikor a figyelmemet felhívták, hogy ugyanakkor van 30K-ra is lehetőség, el is dőlt, hogy ez kell nekem. Úgyhogy lett nekem futó személyi edzőm és kapom hatodika óta a heti edzésterveket, személyre szabottan. Október 12-én pedig 30K :). Ennek megfelelően a június úgy lett 91,4 km-es - all-time record -, hogy a Runkeeperrel csak a szabadtéri futásokat vezetem, a futópadokat nem viszem fel. És 12 db szabadtéri futásom is volt - szintén all-time record.
A menetrend kábé úgy néz ki, hogy heti 4 futás van beütemezve (azt mondtam, három belefér, a negyediket nem ígérem, ehhez képest... :D ). Van egy 8 km-es a hét elején, amibe gyorsítókat variálunk. Van egy 4 km-es sprintes futópadon a hét közepén. Pénteken egy könnyű 5 km a jóga mellé és vasárnap egy kényelmes hosszú.
Csinálom, mint a kisangyal. És jó. Ez hiányzott nekem nagyon az októberi félmaraton után, az irányítás, az útmutatás, az értő segítség. A faszért vártam én erre félévet... Na mindegy. Szóval szakember. Erre is. És így, hogy a futás is rendszerbe került az erősítéssel (külön poszt) és a jógával együtt, újra motivált vagyok ezen a téren is.
Idén így összesen már 302,3 km-t futottam. Tehát a kitűzött cél - 700 km idénre és legalább heti 2 futás - megvalósíthatónak tűnik. Sőt. :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése