Futás:
Megvolt vasárnap a 4. félmaratonom. Október 11-én irány a 30K. Huh. Izgulás van, a legtöbb, amit futottam, az 26,5 km volt. A szeptemberem igen zúzósan telt, összesen 155 km (!) futás áll mögöttem, augusztusban közel a harmada, igaz, ambuláns műtét miatt két hét kiesett. Az idei eddigi futásaim összesen: 596,2 km, tehát úgy néz ki, a januárban kitűzött 700 km simán meglesz :). Kezdenek a 10 km körüli távok is simulni, jól esni, ugye minden viszonyítás kérdése, a 26,5-hez képest a 21 is sokkal kezelhetőbb mentálisan :D, és persze fizikálisan is. Szóval a futással megvan az összhang. A heti négyet túledzettség miatt visszavettük heti háromra, és a masszőr is sokat segített, ebből sikerült kimászni.
Erősítés:
Nyáron kaptam meg az első 3 hónapos adag után a következő etapot. Ez sokkal zúzósabb és úgy érzem, nagyobb szintet léptünk, mint korábban. A futás fókuszba kerülésével kissé csökkent itt a lendület, meg nehezebben tudom ezt már beépíteni a munkaidőmbe úgy, hogy tovább tart egy-egy kör, mint korábban. Most próbálom visszahozni heti 3-ra, bár lehet, hogy heti 2-vel fogom váltogatni (tehát 2-3-2-3), hogy ne legyen túledzettség. 50 kg lábbal kitolva? :) Karban nagyon látványos a fejlődés, hasnál is alakul, és a fenék is emelkedni látszik végre :).
Jóga:
Hát szegénykém nyár óta mostoha, leginkább ő esik ki, a fixált pénteki időpont miatt. Szintén szeretném visszahozni.
Kaja:
Van végre két étrendem is, már csak követni kéne őket egy olyan időszakban, amikor semmit nem borít meg semmi... A mennyiségi csökkentést kábé sikerült kivitelezni, sokkal kevesebb a kenyér, a krumpli, tészta szinte teljesen kiesett, több a zöldség. Eszem néha halat is, ami nálam baromi nagy szó!
Kávé:
Sokkal kevesebb tej, egy liter a cégnél már kitart 5-6 napig, de a cél - napi 3 kávé - még nem valósult meg.
Hát így. Alakulok. Csiszolom. Eredményeknek örülök!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése