2013. július 4., csütörtök

Kókuszgolyó saga, vol. 1.

Anyósom küldött bio tönköly pelyhet (ez még mindig a "könnyesre röhögöm magam, ahogy gépelem" kategória), no mondom, ha már challenge-ben pihenőnap, akkor legyen full extrás nyugi, se torna, se futás, kicsit pihenjen, regenerálódjon az a térd, és csináljunk golyókat. Boltban vettem aszalt szilvát, barackot, vörösáfonyát; itt a Vadnyugaton meggy csak egy formában van: befőttként (Made in Hungary, kecskeméti export). És mert az nekem kell, vettem befőttet is.
 
Hazamenvén - gyerekek lefektet, satöbbi után - nekiálltam. Rohadtul utálom az "egy marék, kis kübli, két hangyafasznyi" és társai definiálatlan mértékegységeket, gondoltam, most majd jól lemérem, kiszámolom a kalóriaértéket, sallala, utána lesz jó. Kiderült, hogy kaptam zacskózott aszalt szilvát is, úgyhogy azzal meg vörösáfonyával kísérleteztem, és a bio tönköly pehely (muhaha) mellé némi mandulát is szórtam. Majd kivonultam a hálószobába (alvó kölyköktől legtávolabb) és nekiálltam robotgépezni. Hát az eredmény egy ponton túl üresen kipörgő motor lett, ámde nem annyira finom állagú massza. Szegény gép vagy nyolcéves is megvan, tompa pengékkel már, és erősen úgy tessék-lássék pépesített, ráadásul a különböző halmazállapotokkal - mandula, alma, aszalt baszok, pehely - együtt se tudott megbirkózni. Az arányok nem stimmeltek, túl nedves lett az egész massza, ráadásul a pehely maradt pehelynek és a mandula is csak erősen darabos formát nyert. Úgyhogy igazából úgy nézett ki, mint valami nedves madáreledel :D. Golyóféléket formáztam belőle azért, mindegyik kapott egy szem meggyet a közepébe és görgessük meg jól a... ehhe, faszomba, kókuszreszeléket nem vettem... Úgyhogy fázós-csupaszon bevonult 15 nagyobbacska gombóc a hűtőbe, mert akkor már kábé tök mindegy is volt.
 
Reményeim, miszerint mára talán a pehely éjszaka megszívja magát vagy valami és esetleg a hűtés szilárdít az állagon, hiábavalónak bizonyultak :D. De továbbra is finom, úgyhogy hamarosan újra próbálkozom!
 
BTW a +2,8 kg-ból reggelre 0,3 lement, és továbbra is vizesedéses puffadásra gyanakszom (főleg, hogy a centit is előkaptam este és mindenhol +1-2 centivel vastagabb vagyok), a lányok nagyon dolgoznak odabent.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése