2013. július 8., hétfő

Kókuszgolyó saga, vol. 2.

És azért a pihenést ki is használtam aktívan, nekifutottam másodszorra is a kókuszgolyó projektnek :). Mer nincs jobb dolgom.
 
Először is kávédarálóval ledaráltam a tönköly pelyhet, a maradék mandulát és volt még némi pekándió is otthon, ment az is bele. Ez a készlet több adag golyóra is elég lesz, szépen dobozban tárolgatom. Aztán rákészültem a bevonásra is, mert kókuszreszelékért még mindig nem jutottam el - talán módosítani is kéne a nevét :D -, úgyhogy a kávédarálót ráeresztettem némi háztartási kekszre is.
 
Ezután jött az alma és az aszalt gyümölcsök összerobotgépezése. A kis öreg masina ezzel már egész jól megbirkózott, majd porciózgattam, hogy formázható masszát kapjak, amiből golyókat gyúrtam - pontosan 33 darab jött ki, itt már éreztem, hogy jó vagyok - és meghempergettem őket a kekszmorzsában, amiből amúgy elég kevés tapadt rájuk, és mentek a hűtőbe. Ebben a körben meggyel nem foglalkoztam a belsejébe, a cél a korrekt golyóbis volt.
 
Miután az akcióval sikeresen telepakoltam a mosogatót és elbasztam némi időt, plusz halomban áll otthon az aszalt gyümölcs, mivel nyilván nem használtam fel a félkilós kiszerelések, mosogatás közben sanda gondolat lopakodott az agyamba. Mi van, ha ennyi baszakodás után két kocka étcsoki kalóriaszegényebb és a fehérje-szénhidrát-zsír tartalma is kedvezőbb, mint egy nyomorult golyóé?
 
Úgyhogy papír, ceruza, számológép (okés, Excel), és matekoztam egyet. Mer nincs jobb dolgom.
 
Kalória (kcal)
Fehérje (g)
Szénhidrát (g)
Zsír (g)
200 g alma
70.0
0.8
0.8
14.0
100 g aszalt barack
275.0
3.5
60.0
0.6
100 g aszalt szilva
270.0
2.0
64.0
0.4
100 g aszalt vörösáfonya
345.0
0.3
82.0
0.8
15 g háztartási keksz
67.5
1.1
11.4
1.8
100 g tönkölyös keverék (180 g tönköly pehely, 40 g mandula, 75 g pekándió)
421.5
15.2
34.1
20.6
Összesen (615 g)
1449.0
23.0
252.3
38.2
1 golyó (18,6 g)
43.8
0.7
7.6
1.2
18,6 g étcsoki (75-80%)
108.0
1.4
7.7
8.3
 
Éééés nyerteeeem! Lenyomtam az étcsokit! :) Na hát így állunk pillanatnyilag, ízre nekem túl sok volt benne az aszalt barack, és szerintem a pekándiót ki fogom lőni, mert sokkal magasabb a szénhidrát tartalma, mint a mandulának (bár a zsír meg feleakkora, de viszonylag kevés olajos magvat eszek, így ezt a jótékony kategóriába betudom). A kókuszreszelék viszont jóval kalóriadúsabbnak tűnik, mint a darált keksz, kérdés, mennyi kell belőle, de egy kísérletet megér, ha már úgyis lendületben vagyok. Meg hát mégiscsak kókuszgolyó a nyomorult neve.
 
Stay tuned!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése