Dupla

A fejlődés következő apró lépése, hogy mindkét hétvégi napon sikerült futni. Note to self: SAPKA, SÁL, KESZTYŰ és mivel úgy 30 éve kinőttem a ruhaujjba való orrtörlésből, ZSEBKENDŐ. Véglegesen beköszöntött a november ugyanis. 

Szombaton gyors futásra készültem, helyzet nehezítés volt, hogy a bemelegítés abszolút elmaradt. Ez a hideggel kombinálva nem volt kifejezetten nyerő és bár a három sztenderd terep közül az egyik síkabbat választottam, sokat nem segített. Nagyon régről, húsz-huszonöt évvel ezelőttről köszönt vissza a lemerevedés érzése, a gyomor összeszorulása, a "futni szar" fíling. Aztán utána javult azért a helyzet, ahogy melegedtem be, de nem volt annyira jólesős futás. 5,16 km lett 30:17 perc alatt, 5:52 min/km.

Vasárnap olyan szépen sütött délelőtt a nap, hogy férj azt mondta, menjek el. És eszem nem tudom, mikor futottam utoljára délelőtt, de mondjuk negyed 11-re már embernek éreztem magam. Ember visszazavart sapkáért is, á, elég lesz a könnyebb (NEM). A napsüti csalóka volt, ahogy elindultam, gondoltam, nekiveselkedünk egy 10 km-nek, aztán az eleje után éreztem a hideget, lassultam is. Jó volt amúgy, napszemüvegben hasítottam a dombokat, viszont a kanyar után már nem esett annyira jól. Félóra után kezdtem alkudozni, hogy jó lesz egy 40 percecske, amennyi kifér, annyi kifér, de aztán utána meggyőztem magam, hogy ha egy kicsit bírom még, akkor összejön a 8 km. És egy kicsit bírtam még, 8,13 km lett 50:35 perc alatt (6:14 min/km). Ezzel mindenesetre már nem ez lesz a leggyengébb hónap ebben az évben. 

Rágcsák és teák

Kicsit kajás vonalon is jegyzetelek. Múltkor a szokásos tőzegáfonyás-málnás tea mellé bedobtam még kétfélét a Twinings mentesteáiból: az egyik a borsmentás, a másik a citromos gyömbéres. Az utóbbi kifejezetten csípőssé válik, ha elfeledkezik róla az ember és túl sokáig ázik (khm), a borsmentás meg borsmentás :). A szoptatós teát nagyon nem bírtam, majd mikor le lehetett róla pattanni, akkor vettem észre, hogy egészen hiányzik az ánizs íze, a borsmentát meg nem is tudom, mikor fedeztem fel, de ez is menüre került. A mangó-eprest még nem láttam errefelé, pedig az repülne a kosárba azonnal, meg az almás is. Érdekes, hogy így télen a tea tényleg jobban megy belém, mint nyáron a víz, talán mert van íze (bár vízből is próbáltam citromosat, de nem hozott változást). Meg borzasztó fázós vagyok.

 

Aztán belefutottam ebbe a cikkbe a Yahoo-n, és adott egy-két jó ötletet. Sárgarépát szoktam hozni tízóraira, ez a hummusszal való párosítás kifejezetten szemfelcsillantó. Azt mondjuk fel nem foghatom, ki nasizik fél doboz konzerv körtét (!) és a sütőtökös fűszeres lattéra sem remeg meg a kezem, de nem is a mit az érdekes a cikkből, hanem a mire.

 

Újabb érdekes tény: valahogy - talán a sok folyadék miatt? - kitolódik az ebédem. Korábban simán délben kaptam a pénztárcámat, fél egy magasságában már erős szemkopogás állt fenn, most meg negyed kettő előtt nagyon ritkán mozdulok lemenni a kantinba.

 

 

Csikung

Munkahely jóvoltából egy kis csikung képzésen vettem részt a héten, és úgy tűnik, naponta lesz csoportosan olyan 15 perc, amit "sárkány és tigris" gyakorlatokkal fogunk tölteni (sajnos napsütötte-szeles tengerpart nélkül). Nem tudom, nem vagyok nagy keleti filozófia-vallás-hacművészetek-stb. rajongó, de ez érdekelt, mert a tréner úgy fogalmazott, hogy nagyon időhatékony módja az energiaegyensúly helyreállításának, ami úgy gondolom, rámfér. Még nem látom, hogy tényleg érezni-e majd változást, az biztos, hogy 5 perc után rosszul lettem pusztán attól, hogy beálltam a pozícióba és vettem végig fejben, amit mondott - állítólag az alacsony vérnyomásosokra így hat az elején, hogy megváltozik az energiaáramlás. Más magyarázatot nem tudok rá én se, effektíve álltam egy helyben és az égegyadta világon semmit nem csináltam, amitől ájulásközeli állapotba kellett volna kerülnöm.

 

Nem a fizikai erőfeszítés értelmében vett testmozgás ez - munkaruhában, leheletnyi izzadtság nélkül zajlik (például rákbetegeknek ajánlott kifejezetten ezért is) -, de talán egy kis részt hozzátesz a puzzle-hoz. Meglátjuk.

 

 

Hétvége

Vasárnap megint eljutottam futni és a még mindig furcsa eleje után megint megvolt az összhang a testem, a mozgás és a terep között. És ez igen jó volt. Fura volt, hogy viszonylag gyorsan is ment a futás, csak pislogtam, mikor az első 5 perc után bemondta az 5:42-es átlagot, később nyilván lassultam is - főleg az emelkedőkön -, de a végére megint sikerült felgyorsulnom 6 perces ezresek alá. És bírtam és nem döglöttem meg és jaj, nagyon hiányzott már, múljon el hamar ez a nyüves tél vagy a sötétség vagy akármi. A vége 7,71 km lett 46:35 alatt, egy meglehetősen korrektnek mondható 6:04 min/km-es átlagtempóval, ami - különös tekintettel az egyhetes kihagyásra - elégedettséggel tölt el. És amúgy ájfónos futás volt, mert a Samsungnak megint lemerülőfélben volt az aksija, most szerencsére még időben észrevettem indulás előtt. A súlykülönbség érdekes módon nem is tűnt fel, mondjuk az, hogy az androidos Runkeeper meg az almás teljesen más, az váratlanul ért és örültem, hogy az indítógombot megtaláltam, de jó, hogy menet közben nem kapcsol ki a képernyője, úgyhogy az utolsó másfél kilométeren folyamatosan tanulmányoztam, hogy hogy méri a tempót és hogy korrelálnak a lábam diktálta menettel a számok. Érdekes volt.

 

Kicsit amúgy el vagyok anyátlanodva, itt a félmaratonra való felkészülésnél sokat segített, hogy volt ez az edzésterv, amit követni tudtam, megadta "valaki", hogy mi a teendő, nem kellett filózni, sakkozgatni. Most meg tétovázok, hogy folytassam a kimaradt egységekkel? Induljak neki csak úgy? Jó lenne meghatározni a következő célt is, május végére becsapódott egy maraton ajánlat, ami nagyon csábít, de tudom, hogy nem szabad, főleg, ha közbejön még egy műtét is (esélyes). Úgyhogy egy félmaratont kéne megintcsak kinézni és készülgetni rá, de itt a bizonytalansági faktor miatt ez egyelőre nem megy. BTW októberben - a félmaratonnal együtt - 75,3 km-t futottam, megdöntve az eddigi augusztusi rekordot. Remélem, lesz még több is (nem ebben a hónapban, ahogy látom).

 

Mik zajlanak még itt. Egyfelől anyagilag kicsit recseg-ropog a gépezet, még mindig csapódnak be súlyosabb extra kiadások, halogatom a céges konditerembe való lelátogatást és az éves bérlet megváltását (ebédidős futások-zuhanyok céljából). Ettől a tényezőtől nem zavartatva magunkat ugyanezzel a lendülettel felmerült egy futópad beszerzésének ötlete is otthonra. Télre, esős időre, sötétségre, hidegre, satöbbi jól jönne, helye is lenne, ember is használná kiegészítésként. Futottam két évig futópadon, úgyhogy tudom, mire jó és mire nem. Amúgy árban sokkal roszabbra számítottam, de úgy látom, hogy olyan 150.000-200.000 Ft között már van normálisnak tűnő. Hát majd szólunk a Jézinek :).

 

Súly szépen tartja magát, már csak picike hiányzik az ismételt ötös számjegyhez, folyadékháztartás rendben, a vízforraló segítségével tudom, hogy napi 1,5 liter folyadék alsó hangon bejut a szervezetembe :). Még a kaja nem teljesen százas történet, de dolgozom rajta.

 

 

Reload

Egyfelől we love Tom Jones - és milyen aktuális a Baby, it's cold outside -, másfelől meg szombaton elmentem futni. Hát furcsa volt. Mint egy rég be nem indított autó, ment, megyegetett, de olyan idegen érzés volt. Nédda, így működik a térd például. Azt nem mondom, hogy rosszul esett, még napsütést is kaptam az elejére amolyan biztatásképpen, de furcsa volt. A kéttelefonos lét hátránya, hogy hol az egyiket, hol a másikat hagyom lemerülni. A Samsung maradt a futóstelefon - urizálunk, urizálunk :) -, mert az iPhone sokkal nehezebb, meg amúgy is, ő volt eddig is a hű fegyverhordozóm, nem lökjük félre az első csillogóbb érintőképernyőre :). Szóval az a technikailag érdekes dolog történt, hogy nyomtam egy 35 perces laza futást, az utolsó hallott információk szerint olyan 6,32-es átlaggal, erősen merülő aksival tettem meg, majd a ház előtti lépcsőkön, amikor ippeg lenyomtam volna a befejezés gombot, lemerült. A Runkeeper pedig a következőt produkálta: a térkép megvan, a splitek megvannak, de elkönyvelte nulla órának és nulla kilométernek a távot :), olyan 5,42 lehetett a vége.

Update: online megvan minden adat :o - 5,45 km 35:42 perc (6:33 km/h átlag).

 

Kaja szépen alakul, mellé a súly is kicsit, lementem +1,8 kg-ra a hétvégén, belátható közelségbe került az ötös kezdőszám megint.

 

 

Főleg kaja

Először is: alapvetően kisimultam. Az új munka normális tempót diktál egyelőre, megbarátkoztam az alapokkal, fejlődni van hova, de már nem generál bennem emelt stresszmennyiséget. Ebből fakadóan a kajálásom normalizálódni látszik úgy a mennyiségeket, mint az összetevőket tekintve. Nincs büfénasi, nincs desszert ebéd után. Lejöttem a kockacukorról is :). Lassan kezdek visszaállni a müzlireggelire. Sokáig - két hónap - eltartott, de úgy tűnik, ahogy rendeződik az életünk, kialakul a napi rutin, úgy sikerül nekem is a visszaállás oda, ami jó volt.

 

A verseny viszont nagyon megborított. Utána olyan rohadt éhes voltam, hogy egész este kajáltam, meg még másnap is, aztán a mérlegre állva az infarktus kerülgetett. Nyilván ez részben leszaladt, de utána jött a menstruáció, meg anyósom főztje pár napon át, a mozgás meg kiesett, úgyhogy megint nem túl szép szám jelent meg a mérlegen, és amikor paszentosabbak a 36-os szoknyák, akkor tudom, hogy most oda kell figyelni. Kezd alakulni a dolog, 2,5 kg pluszban vagyok a legjobb súlyomhoz képest, a relatív jó hír, hogy a hasam ennek ellenére nem néz ki vészesen.

 

A folyadékbevitelem teljesen korrekt, minden bögre tejeskávé mellé csinálok egy nagy bögre mindenmentes gyümölcsteát a cégnél, és általában nem is felejtem el meginni :). Otthon is tea zár, ez a hidegben jobban megy, mint nyáron a vízfogyasztás.

 

 

Pihegés

Három hét kimaradt a jegyzetelésből, úgyhogy most már összekapom magam az összegzésre. A verseny előtt tervezett három rövid futásból kettő lett, ráadásul időben sem teljesen tökéletesen: csütörtökön egy gyors 25 perc, 4,42 km ment le ennyi idő alatt (5:40 min/km átlag), és nem esett jól. Viszont legalább izomlázam lett. Pénteken egy nagyon-nagyon laza 35 percet nyomtam, 5,23 km lett belőle, rég látott 6:42-es átlaggal, de az izomláz miatt meg amúgy is ez esett jól, úgyhogy hagytam, hogy a test vezéreljen.

 

A verseny vasárnap jól sikerült. A körítést, előző napi hosszú utazást, barátokat, vacsorát, miegymást most hagyom, ehhez már sok a három hét. Az ebéd időzítése nem volt talán tökéletes, mert a vonaton tudtam kajálni meg az utolsó kávét meginni, 2,5 órával indulás előtt, aztán futás közben néha a banán íze még visszajött. Az indulást majdnem lekéstem, az jól felnyomta a vérnyomásomat, de végül csak sikerült felnyalni a rajtszámot, átöltözni, bekenni magam izomlazítóval, elrongyolni pisilni, aztán lenyugodni. Amennyire lehetett, igyekeztem előre kerülni a rajtnál, hogy minél kevesebb embert kelljen kerülgetni, ez nyilván illúzió volt.

 

Azt tudtam az utolsó két nagy futásból, hogy hat perces ezreseken kívül kell kezdeni és ezt tartani, különben jön az összeomlás. Nagyon furcsa volt befelé figyelni a tömegben, a nyüzsiben, annyira nem éreztem, hogy milyen tempóval futok, az elején többször elő kellett venni a telefont. Sokkal lassabbnak éreztem magam, mint amit a Runkeeper mutatott, de tudtam, hogy nem szabad pörgetni. Nagyon egyenletesen mentem, nem volt zihálás, nem volt nehézség, az első 10 km szinte meg se kottyant, akkor hallottam először Andreát is bemondani az időeredményt, nem is néztem a starttól. Nem volt meg egy óra alatt a 10K, de nem is izgatott. Egyedül olyan 1 óra 20 perc után kezdtem el nézegetni a tempót, éreztem, hogy lassulok és járt az agyam, hogy próbáljam-e meg megnyomni, de végül lebeszéltem magam és jól tettem. A frissítések jól mentek, az első kortyot sikerült csak az orromba küldeni, de aztán rájöttem, hogy valamikor olvastam a pohárösszenyomásos trükköt és tényleg, az kellett. Végig vizet ittam, egyszer szántam rá magam izotóniás italra, de nem volt annyira jó, hogy utána újabb 5 kilométeren át ragadt a szám. Banán nem kellett. A terep sima volt, könnyű változatosság az elmúlt két hónaphoz képest, sehol egy bukkanó, sehol egy igazi emelkedő. 15K után éreztem, hogy na, itten még azért van hátra, 17K-nál kellett arra gondolnom, aki büszke volt rám a verseny miatt, hogy ki kell tartani, helyt kell állni, és hát utána sem volt könnyű. Nem mondanám, hogy fal volt, csak éreztem, hogy lassulok, nehezedik a lábam, kezd kihívássá válni a futás. És hát lassultam is, nyilván.

 

Nem is néztem a végén az időeredményt, amíg be nem értem, nem volt rá energia. Nem volt sprint se a végén, pontosan addig futotta az erőmből, hogy végignyomjam. Volt egy kis sírás, kijött a feszültség, a Runkeeper 2 óra 10 perc 32 másodpercet mutatott, amit a hivatalos időeredmény csak 3 másodperccel korrigált jobbra.

 

Félmaratonista lettem :). És ez jó érzés. Egy darabig úgy gondolom, még az is maradok, korábban olyan természetes lépésnek tűnt, hogy na, félmaraton, aztán maraton. De be kell látni, hogy nem volt tökéletes a felkészülés, szeretnék még gyakorolni ezen a távon, fejlődni, szeretném, hogy könnyebb legyen a vége, szeretnék 2 óra alatt beérni majd a célba, meg ilyenek.

 

Azóta nem futottam. Négy napig az izomláz miatt erre képtelen voltam :), meg alávérzett az egyik lábujjkörmöm, a sima lapostalpú cipő is alig jött rám a megdagadt lábam miatt. És közben bekövetkezett az óraátállítás, valamint két utazás is közbeesett, úgyhogy minden nap vagy sötétben értem haza vagy nem voltam otthon hétvégén. Muszáj lesz átállnom valahogy a napközbeni futásra.