Kedden 8K volt a menün, 3 km fartlekkel középen. 45:34 min, 5:42-es átlag. Egész jó volt.
Csütörtökön szintén 8K, középső 4 km gyorsítóval. Hogyaszondja az első gyorsítót 5:20-ról indítsam. Aha. Végülis egész jól sikerült 5:22-re belőni, de a következő kettő nyilván emelkedőre esett és 5:26 meg 5:25 lett, a negyediket sikerült 5:18-ra behúzni. És valahogy nem is esett igazán jól. 45:11 min, 5:38-as átlag.
Pénteken úszás, 1,1 km mellen, 32 perc alatt. Jó volt, pedig kicsit tartottam attól, hogy túl későn toltam be a délutáni répa-hummusz kombinációt. De nem szúrt az oldalam, nem kínlódtam, hogy mikor lesz már vége, simultam, sokat járt az agyam. Remélem, megmarad ugyanígy a későbbiekre is.
Vasárnap pedig 12K. Behúztam 1:04:53-ra, 5:24-es átlagtempóval, e örö, e bódottá, PB! Ezt megelőzően januárban hoztam össze ugyanerre a távra egy 5:40-es legjobbat, szóval igen jelentősen sikerült javítanom. És a 7. kilométertől gyorsultam, ihaj, nem is akárhogyan:
Nem is volt igazán problémám, nyilván lihegtem, mint állat, de fejben eléggé egyben voltam. Mindenesetre nem bánom, hogy ma pihenőnap és masszázs :), érzem a vádlim alatt végig az izmaimat.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése