2013. október 2., szerda

Augusztusi futások

Haladjunk, haladjunk, térjünk vissza a régi kerékvágásba. Nem fogok külön-külön posztokat írni az egyes futásokról, mert elég sok volt - EZ legalább működős maradt, ez az én nagy pirospontom, és egyben kapaszkodóm is volt. Kipucolt fejben, sokszor segített.
 
Más itt futni, még keresem az útvonalakat, de az látszik, hogy ha erdőben szeretnék, oda valahogy autóval kéne eljutni, ami számomra bizarr lenne, úgyhogy leginkább régi, nem túlságosan használt, mára bicikliúttá átminősített egykori egysávos betonutakon szaladgálok. Már ha nem torkollik legelőbe.
 
Két futás volt még költözés előtt:
 
(34) Aug. 13. A Flow Futás. Ez megmaradt, mert kifejezetten örülősre, jóra sikerült, annak ellenére, hogy még életemben nem futottam ennyit. És nem csak hogy ennyit, de ilyen sokáig 6 perc alatt! 12,07 km lett 1 óra 10 perc alatt, ami 5:53 min/km átlag! a vicces az, hogy nem is gondolkodtam vagy rágódtam rajta túl sokáig, hogy úristen, neki kell lódulnom ennyit futni, csak elindultam és csináltam. Aztán amikor a 20. percnél is még 6 perces átlagok alatt voltam, akkor elkezdtem figyelni rá és tartani a tempót. 35 percnél se gondoltam, hogy ez menni fog tovább. 45 percnél már villant a szemem és azt mondtam, basszameg, ez muszáj lesz végigcsinálni. És tök jó volt!
 
(35) Aug. 17. Az utolsó ottani futásom, amit nem az utolsónak szántam, de a terveket elsöpörte a pakolás, a fáradtság, a segíteni kijött anyám logisztikája és minden más. 8,10 km 47:11 perc alatt, 5:49-es átlaggal.
 
És a költözés utániak:
 
(36) Aug. 23. Az Első. Az egyetlen általam "ismert" (= amikor a házat kerestem, végiggyalogoltam retúrban) útvonalon próbálkoztam, kis kitérővel, kísérletezéssel, a templomtorony szemmel tartásával :). Látszik a fáradtság, látszik a visszaesés, ja és új élmény, hogy már nem csak a járdasziget jelenti az emelkedőt, hanem vannak dombok! És bizony lihegek is, mint a napszúrta kutya. 8,79 km volt 55 perc alatt, 6:15-ös átlag.
 
(37) Aug. 27. Új útvonal, dombos ez is, fáradt-kinyuffadt-kidobozolós-tökömtelevanos futás. 7,93 km 50:03 perc alatt, 6:19-es átlag.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése