2014. február 11., kedd

Csönd

A csönd az nem véletlen, műtéten túlvagyok, kopogjuk le, minden rendben lévőnek tűnik, de a mozgás az egy időre felfüggesztődik, illetve óvatosan mehet csak. Egy kétórás kutyasétáltatás történt még a múlt héten, és néha meg-megpróbálkozom guggolásokkal és lábemelésekkel, de nem mondanám, hogy túlzásba lehet vinni.
 
A Waterlogged loggolás abbamaradt emiatt is, úgy gondolom, rendben vagyok, hétvégén kell arra figyelni majd, hogy többet igyak, a cégnél működik. A folyadékbeviteltől eltekintve amúgy tök száraz a bőröm és valahogy semmilyen krém, szérum nemigen akar segíteni. Köszönjük, Tél tábornok.
 
A NoChocHero projekt is véget ért, merő véletlenül, merthogy a kicsi szülinapi tortájából egészen egyszerűen ettem és két nappal később esett le, hogy Fekete-erdő volt. Hát kábé ekkorára csökkent a jelentősége az életemben, azóta egy kekszben mini csokidarabok és egy csokikrémmel töltött párna csúszott be, meg egy kanadai juharszirupkrémes bonbont kóstoltam meg (nem ízlett) de így, hogy a napi igényt, a folyamatosságot megtörtem, nem zavar. Nincs nagy kívánósság, nincs hűvégrelehet, mostantól nem tartom nyilván, de nem akarom visszahozni az életembe. Ha néha felbukkan, belefér.
 
Most indul a NoRágcsaHero projekt, amivel ehhez hasonlóan a kekszet, chipset, rágcsákat akarom kilőni az életemből. Én eléggé kenyeres-tésztás-péksütis-rágcsás vagyok, úgyhogy esélyes, hogy ez lesz a nehezebb. És persze közben figyelni kell, hogy a csoki ne osonjon vissza. De miután nem lehet mozogni nagyon, ez a legalkalmasabb idő arra, hogy megküzdjek vele.
 
Laktózérzékenység: a műtét megborított, fasza volt, mikor végre tejeskávéhoz jutottam a nyomorult cukros ovistea után, akkor jött is rögtön a puffadás. A vaj, tejföl, joghurt, sajt megy és azóta úgy tűnik, ez így visszaállt, csak a tej a laktózmentes.
 
A súlyom amúgy hála istennek kábé tartja magát, a kórházi körök után majdnem sokkot kaptam a mérlegtől, ami úgy négy kilóval mutatott többet, mint előtte a többnapi nemevés ellenére, de aztán a hétvégén ez le is csusszant, úgyhogy víz volt csak. Nagyon demoralizáló volt az egy éve nem látott számok felbukkanása.
 
Új tea.
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése