No csapjunk egy gyors visszatekintést, hulla fáradt vagyok, kinyírt ez a kialvatlanság és a hosszú éjszakai hazaút.
Szóval ez volt a terv, és azt kell mondjam, talán valami ész is került már a fejembe a mozgással kapcsolatosan, mert egész hatékonyan sikerült megvalósítani a kitűzött célokat.
- 700 km futás, legalább heti 2 legyen meg (így a sötétség idején is belefér) - falinaptáron szép kék ikszeket kapnak a lefutott napok, hogy jól lássam;
Lett belőle 817,5 km :), jippiiiii. Büszke vagyok rá. A heti 2 inkább heti 3 volt, az említett kilométerszám az egészségügyi kiesések miatt kb. 10 hónap alatt valósult meg. A kék ikszelést egy idő után eluntam, ezt be kell vallani.

- megtalálni az ideális erősítő és/vagy nyújtó sporto(ka)t mellé, heti egyszer beilleszteni;
Lett erősítés, elvileg heti 3x, de év vége felé nagyon kiesett a kiesések miatt :(. Lett jóga heti egyszer, hol igen, hol nem, de segített. És november óta próbálkozom a heti egyszeri úszással, így decemberben már egészen sikerült "felpörgetni" a maga szintjén. Összesen 5,8 km-t úsztam két hónap alatt, egyre jobban megy.
- inni, inni, inni, folyamatosan próbálkozni ezzel a napi 2 literrel;
Ezt a Waterlogged végülis kihozta, hogy megy. Igyekszem figyelni, szerintem ez megvalósult. Mondjuk egy kontrollnapot akár lehet tartani, főleg a csökkentett kávémennyiségre figyelemmel.
- csokimentességet tartani, lehetőleg édességmentességre beállni, finomlisztes cuccokról jobban lejönni;
Hátháthát. Annyira nem voltam NoChocHero, mint kellett volna... Az év vége az nagyjából működött csokimentesen.

- egy félmaraton tavasszal (május?) és ha jól megy a futás, akkor nyár végén/kora ősszel megnézni a maratont
Ebből végülis lett három félmaraton, az első tavalyi valóban májusban, aztán még kettő szeptemberben, majd a 30K októberben.
A nem SMART 2-3 kiló fogyás az végül nemigen valósult meg, de átalakulást tapasztaltam zsírból izomba. Nyáron pink bikini, vállalható fotóval! :) Folyt. köv.
Summa summárum, nem volt ez rossz. Kicsit meglepődtem, mikor nemrég visszakerestem a kitűzött célokat, hogy tényleg sikerült egész reálisan összerakni őket. Igénybe vettem két szakember segítségét a mozgáshoz, kettőt a kajához (ezt nem sikerült végül helyrerakni, bekavart a laktózérzékenység/ételintolerancia problémakör), lett egy masszőröm, úgyhogy a "gárda" felállt, csatasorba igazodott és megkezdte a küzdelmet. Alapvetően úgy gondolom, rátaláltam az utamra, már nem csinálok squat challenge típusú nettó faszságokat meg kicsit talán már jobban ismerem a testemet, a saját működésemet. Van még hova fejlődni, de jár egy vállveregetés, na.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése