Szombaton először az egyik szokásos útvonalon menten végig. Régen volt flow érzésem, úgyhogy úgy voltam vele, nem hajtok, hanem csak szeretnék egy jóleső futást, a ritmus majd adódik, legyen autopilot. Elég jól sikerült is, csak furcsa volt, mert nem a szokásos irányba mentem, hanem "szembe". Nem mintha elvileg ne lenne tökmindegy, de gyakorlatilag teljesen más élmény, volt egy kis hülye bizonytalanságérzet bennem. De szépen lefutottam, 8,23 km volt 51:00 perc alatt, 6:12-es átlaggal.
Vasárnap is ezt az útvonalat választottam, az elején meg a végén kis cifrázással, csaka "rendes" módon. Nagyon-nagyon érdekes és szép idő volt, -1 fok, úgyhogy kesztyűt is vittem, kis napsütés és köd. Sokat fotóztam, ez nem segített az időeredményen meg a tempón, de nem bírtam kihagyni, gyönyörű volt a táj. Érdekes volt, a hazafelé kanyarodós részen elkezdett járni a fejemben egy dallam, egy gregoriánus Pater Noster és végtelenül felbosszantott, hogy az utolsó két sor nem jutott eszembe. Megpróbáltam végigmondani magyarul a Miatyánkot, hátha, de ott is elakadtam pont ugyanott. A végén próbáltam hangosan is énekelni - szerencse, hogy túl sokan nem jöttek szembe :D -, de nem stimmel. Hiába, asszem én nem akarok az ellen tiltakozni, hogy ne vigyen a kísértésbe :). Egyébként 9,16 km lett 56:15 alatt, 6:09-es átlaggal.
Pater noster, qui es in cælis,
Sanctificetur nomen tuum,
Adveniat regnum tuum,
Fiat voluntas tua,
Sicut in cælo et in terra.
Panem nostrum quotidianum
da nobis hodie,
Et dimitte nobis debita nostra,
Sicut et nos dimittimus
debitoribus nostris.
Et ne nos inducas in tentationem,
Sed libera nos a malo.
Sanctificetur nomen tuum,
Adveniat regnum tuum,
Fiat voluntas tua,
Sicut in cælo et in terra.
Panem nostrum quotidianum
da nobis hodie,
Et dimitte nobis debita nostra,
Sicut et nos dimittimus
debitoribus nostris.
Et ne nos inducas in tentationem,
Sed libera nos a malo.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése