Kétszer tudtam futni otthon az ünnepek alatt, ami azért több, mint a semmi. Ráadásul anyáméknál, izzottak a combizmaim a hegyes-dombos terepen, főleg a 10 napos kihagyás után. Egyszer volt egy 5,05 km 33:15 perc alatt (6:35), hát éreztem a szenvedést, de mondjuk hegyes terepen nem volt annyira tragikus idő (nyilván sokat javított az átlagon a lerongyolás lendületből :) ). Másodjára pedig következő nap egy 7,98 km - igen, igen, pont ilyen idióta vagyok, hogy azt a nyomorul 0,02-t nem tudtam behúzni -, 47:56 perc alatt, kerek 6:00 átlaggal. Nagyon bekezdtem nem olyan sokkal reggeli után, 5:21-gyel indítottam, aztán toltam, amennyire bírtam és volt egy megállás félpályánál, amikor is lemerevedtem, szóval egy ponton a lábam azt mondta a szomszédos utca közepén, hogy köszönjük, Emese, ez ennyi volt. Amikor lenyomtam a telefont, akkor néztem rá, hogy mit is hoztam össze, majd káromkodtam egyet. Na mindegy, ez csak hiúsági kérdés.
Hazautazás után pedig szilveszter szép napját szemeltem ki futásra. Barátosné évösszegző kilométerét látván ránéztem a Runkeeperre, hogy én hogy is állok, a 487 km pedig szolid sikolyra késztetett, hogy ez így nem maradhat, úgyhogy fogcsikorogva, de nekiláttam, hogy basszameg, akkor ez 13 kilométer lesz, nincs az a sötét erő, ami megállít az 500 km alatt. Mindezt nyilván úgy, hogy az október 20-i félmaraton volt az utolsó olyan futásom, amikor 10 km fölött futottam. És hát igyekeztem, hogy akkor "gyorsan" (hahhahha) tudjuk is ezt le, ami azt jelenti, hogy 8 km-ig sikerült hatos ezreseken belül vagy a határon futni, utána meg a gondolat már segített, hogy na, a hátralévőt már csak le tudom nyomni. A vége kicsit szimbolikusan 13,14 km lett - bye múlt év, helló jövő év - 1 óra 20:56 alatt, 6:10-es átlaggal, ami elég jónak mondható, különös tekintettel a körülményekre. A decembert így 41,4 km-rel zártam, és meglett az a már említett 500 km (sőt, 500,1! :D ).
Valami tornát is ügyködtem egy ponton még itthon, felülések, guggolások, ilyesmik, de már nem emlékszem, melyik nap és mennyit.
A csokimentességet tartottam év végéig, sőt, azóta is, ami immár több, mint egy hónap. Ez nem kis győzelem, főleg, hogy ipari mennyiség gyűlt össze a karácsony alatt, tele van a spájz most is, de egy szaloncukor nem sok, annyi nem csúszott le. Pedig Túró Rudi is csábított, meg Raffaello... Süti szolid mennyiségben volt, anyósom laktózmentes almás pitét, diós bejglit és gesztenyés tekercset gyártott, ezeket nem hagytam ki. Anyáméknál meg rá kellett jönnöm, hogy a habkarika 100% laktózmentes... No de jelzi az egészet, hogy olyan 0,5-1 kilót hízhattam és már le is ment, nem volt ez tartós.
Otthon elég keveset ittam, száradtam is rendesen, főleg a panelban. Tejeskávé az a szokásos mennyiségben ment, meg ha eszembe jutott, azért próbálkoztam, de a teák is elmaradtak.
A laktózérzékenység, köszöni szépen, megvan, kicsit talán javul. Érdekes volt olvasni otthon a mentestejen, hogy állítólag a magyar lakosság 20%-át érinti ez a probléma - ez nagyon sok, eszembe se jutott (aztán lehet, hogy csak marketing, nem túrtam utána). Mindenesetre a laktózmentes tejföl az nagyon jólesett, itt indulás előtt találtam laktózmentes sajtkrémet meg mozzarellát végre, de valahogy a tejfölt nem lelem, pedig másik boltban is néztem már. Óvatos próbálkozásaim vannak vajjal, parmezánnal, tejföllel kis mennyiségben, úgy látom, az émelygés-puffadás már el-elmarad, de még néha meghajt. Szóval még mindig mentestej megy a kávéba és kerülöm, amennyire lehet. Vettem gyógyszertárban laktáztablettát, de igazából az csak akkor jó, ha előre tudod, hogy valami tejcukrosat fogsz enni - jó, éttermi vacsoránál kifejezetten praktikus volt -, de mondjuk 1700 Ft egy 30 db-os tabletta, szóval jobb, ha elmúlik ez magától, már ideje lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése