No, először is tegnap RIP:60 volt, még mindig a második DVD-t nyomom, méghozzá úgy döntöttem, addig, amíg csont (kihagyás, leállás) nélkül végig nem tudom csinálni. Most a betegség maradványai nehezítettek, köhögtem is végig, amit lehetett, azért csináltam, amilyen intenzíven lehetett, kivéve a burpees-t, ott sztrájkot jelentettem és azt az egy percet ellógtam az 53-ból :).
Benchmarking Enikőnek! :) Lemértem, hogy a speed squat alatt hány guggolást tudok csinálni 60 másodperc alatt, jelentem: 50 db volt, instabil hevederrel.
Aztán ma volt futás is, 5 perc bemelegítés és 6x3 perc gyors, közte-utána 3 perc lassúval. Azt hiszem, most először éreztem azt, hogy mi is az értelme ezeknek a sprinteknek. Már nyilván tudtam fejben, hogy mire jó, de fizikálisan most éreztem azt, hogy na basszameg, ez működik. 42 perc alatt csináltam 6,82 km-t, ami egy personal best átlagtempót hozott ki a 6:09 min/km-rel, ez jobb, mint az adrenalinos tavaszi 10K versenyen elért eredmény. Azt hiszem, sikerült átlendülnöm a megdöglés fázison is, az első 3 perc gyorsan 5:07-es átlaggal vittem, de a leggyengébb is 5:56 volt, továbbá a lassú szakaszokon is figyelni tudtam arra, hogy ne hagyjam el magam, ne hulljak szét, és 6:51 volt a leggyengébb idő. (Igen, tudom, ez átlag, de azért arányaiban és érzésében stimmelt a dolog.)
Utána most a karikázás kimaradt, mert hazaérve azonnal vedeltem egy kör vizet és csak utána csaptam a homlokomra, hogy ezzel még várni kellett volna. És a fél hűtőt felfaltam, szénhidrátéhség volt keményen.

