Szombatra volt a futás ütemezve. Jó szar időben indultam el (- vigyél valamit a fejedre, ha esni fog, - á, nem kell, addigra hazaérek), fáztak is a füleim, amikor beindult a szél és szitálni kezdett az eső. Az első három kilométer pöpecül ment, 6 percen belül (!), nem is éreztem, hogy probléma lenne. Majd jött a keresztedzés egészen új műfaja: a sárkorcsolyába ojtott balett. Én nem vagyok terepfutó, kísérleteim 2 perc erejéig kimerültek egy legelő tesztelésében, a bokám gyors megfájdulása után eldőlt, hogy marad nekem partnernek betonbarátom. De a nyomorult traktorok és/vagy tehenek annyi sarat és/vagy szart hordtak a betonútra, hogy folyamatosan rettegtem az eleséstől és csúszkáltam. A cipőm úgy fél kilóval lett nehezebb, hiába próbáltam menet közben lecsusztikolni róla a réteget, reménytelen próbálkozás volt. Úgyhogy kényszerből be is lassultam, utána jött egy szembeszeles időszak is, dombbal kombinálva, amikor már nem voltam annyira lelkes, mint szoktam lenni. Az eredeti terv az volt, hogy 4 km oda, 4 km vissza, hát, amikor már tudtam, mi vár rám a hazafelé tartó távon... De ugye pont ez a lényeg, hogy valahogy haza kell jutni :). Igyekeztem bokatörés nélkül megúszni, meg a szögesdróttal elkerített részek mellett még inkább lassítottam. Így aztán a vége 8 km lett 50 perc alatt, 6:15-ös átlaggal, de a körülményekre tekintettel ez ettől jobb nemigen lehetett volna. Jól ki is fáradtam, a vasárnapot meg elég heveny combizomlázzal küzdöttem végig.
Kenyér továbbra sincs. Lassan kezdem megszokni, nem zavar a friss bagett sem, ami pedig mindig erős csábítást jelentett.
A másik terület, ahol még változtatni akarok, az a kávé. Amikor itt Waterloggoltam, megütött, hogy ittam 6 tejeskávét és az 1,8 liter, aminek a fele tej. Úgyhogy a cél, hogy egyelőre napi néggyel éljem túl a napokat, a szombatot már sikerült. Igazából úgy tűnik, életben maradok ennyivel is, inkább a megszokás vezérel, a napot tagolom vele, ha nem akarok nekiülni a melónak, akkor időt húzok, satöbbi. Úgyhogy most be van osztva: reggel fél 7, fél 10, fél 1, fél 4 és ennyi. Igyekszem tartani. És ha ez már megy, akkor megpróbálom majd a hármat.
Indul akkor a vega hónap, ma jutott eszembe, hogy ez így egész jó időzítés, hogy a húsvéti sonka már kívül esik a körön :).
És a továbblépés jegyében 1) behoztam ma törölközőt, sportcipőt, a többi cucc holnap jön és akkor már megyek is lefelé a tornaterembe, ma még határidős munkáim vannak, 2) megírtam egy e-mailt valakinek, 3) észrevettem, hogy az utóbbi időben nemigen akar összejönni a két bögre tea, márpedig az egy liter folyadék, ugye, úgyhogy hoztam be egy fél literes vizet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése