¡Hola!

Na, hát akkor ismét on board. De még mennyire! Az elmúlt két hétben fizikai aktivitás nemigen történt, az első márciusi hétvége családi logisztikai okokból ugye kimaradt, de akkor megpróbálkoztam már egy kis karikával, 6 perc erejéig.

 

Ám most! Két kék iksz került a naptárba! Éééééés végre futottam! Futásnak látszó futással :). Szombaton már beöltöztem futószerelésbe, álomszép napsütés volt, úgy 15 fok, és egyszerűen nekilódultam, ahogy jól esett. Ottan basztam el, hogy a bemelegítést kihagytam, hát minek, ugye ilyen sétaféléhez, na azt nem kellett volna, kicsit a bal térdem mögött az inak kellemetlenül húzódtak az elején. Még mindig a 20 perc oda, 20 perc vissza futást csináltam, benchmarking, és hát szívmelengető 5,94 km-t sikerült ennyi idő alatt megtenni, 6:44 min/km tempóval. Boldogság volt. Utórezgés viszonylag kevés.

 

Vasárnap jött az izomláz, most már bemelegítettem, 17 fok, napsütés, ideális idő. A térdhajlat az első öt percben húzódott, utána nem okozott gondot. Éééés a 40 perc alatt megtettem 6,33 km-t, a szomszéd falu egészen új szegletéig jutottam :), a tempó pedig 6:19 min/km. Úgyhogy ünnepélyes keretek között gyógyultnak nyilvánítottam magam. Legalábbis a futáshoz.

 

Kajafronton a rágcsamentesség projektjét elbuktam pár napja. Tudtam én, hogy ez nehezebb lesz, mint a csoki, és annak is bizonyult. De igyekszem visszatérni a helyes útra. Ami most nehezített pálya, hogy csütörtök óta nem eszem kenyeret. Volt még az elején egy-két elhajlásnak minősülő tétel (egy almás táska és két fél gyerekrágta croissant), de se kenyér, se abonett, se grissini. Ez legalább annyira nem könnyű, mint a rágcsamentesség, de nagyon igyekszem.

 

A súly az plusz-mínusz ugyanabban a 1,5 kg-os eltéréses tartományban mozog, remélem most, hogy megint lehet futni, visszaállunk majd oda, ahova kellene, mert sajnos a centi sem mutat szeretnivaló számokat.