Illetve nem tudom, kellemesen érzem magam, de kezd rajtam lassan zsibbadás erőt venni. Összerakom gyorsan, mit alkottam a teremben.
20 perc futás - levettem, ahogy ezt terveztem is és jó ötletnek bizonyult. Az emelkedőt kicsit még növeltem 5%-ra, a tempót 8,5 km/h-ra, így 2,78 km-t tettem meg.
10 perc lépcsőzés - ezt meg egy kicsit emeltem, igyekeztem úgy csinálni, hogy a seggem dolgozzon jobban, de még gyakorolni kell a mozgást
5 perc evezőpad - ez ismerkedős jelleggel ment, érdekes, az alkarom fáradt el benne a legjobban
50 abdominal crunch 15 kg-os súllyal - na ez már gyilkosabb volt, többször meg kellett állnom és a vége erősen fogcsikorgós-nyögős lett
pár perc vádliveszítős gép, amikor fentről lefelé kell húzni, asszem 4 kg-os súllyal, de itt már összefolynak a dolgok
pár perc belső combfeszítő
pár perc külső combfeszítő
30 guggolás 2x6 kg-os súlyzóval, mert valaki eltüntette az 5 kilósokat. Na ez is nyögős volt.
A jó hír, hogy a rövidebb futás miatt kevésbé lett vörös a fejem. A rossz, hogy csak dél körül tudok menni, reggel nincsenek nyitva, marad a küzdelem a sminkeléssel. Kistörcsit és vizet már vittem.
Kenyér nuku, hús nuku, igyekszem szépen mindent tartani. Néha nyúlok a felvágottért, meg oda kell figyelni, hogy a gyerek májkrémes kenyérmaradékát ne egyem meg - dupla okból, ugye! -, de amúgy nem okoz gondot. Meleg kaját nem eszem napok óta, vagy nem jutok el kajálni edzés/bevásárlás miatt, vagy nincs kedvem. Tegnap 4 kávé, ma 3 lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése