2013. július 19., péntek

Alakul (24/80)

Kezd lassan rendeződni a térdhelyzet. Maradtam tegnap az alapos bemelegítésnél és nekiálltam az előírt 5+40 perc fartleknek. Az 5 perc bemelegítő lassú után maradtam még lassú tempóban, biztatónak találtam, hogy tíz perc után sem volt még csak pici érzés se a térdben. Aztán később előkerült, de inkább csak jelzésszerűen, a balban ritkábban, a jobban aztán ez állandósult, de nem ért el olyan kellemetlen szintet, mint a csigafutamos futásnál. A fartlekezést azért lájtosra vettem, az első 30 percben voltam képes arra, hogy 10-20-30 méteres kis sprinteket beletegyek, de a térd miatt most még mindig elsődleges szempont a végigfutás volt. 35 perctől kezdve azért már nehézkessé ment, nem esett annyira jól, de 45:17 alatt lefutottam 6,6 km-t, ami jelentős javulás a korábbihoz képest, és főleg a 6:51-es átlagtempó mutatja, hogy javul a helyzet. Azért érzem ma a jobb térdemet járás közben.

Napszemüveg egyébként bevált, csak szokni kell, hogy van valami az arcomon futás közben.
 
Száz felülés egyben, utána nekiláttam karikázni, de csak 5 percet csináltam, mert nem esett jól (helló, menzesz), ennyi eszem van. És tovább próbálkozom a húzódzkodással, tíz darab lett a standard, ebből egyszer sikerült magam effektíve elemelni a talajtól. Hát lesz mit gyakorolni, mire tízszer összejön, de working on it.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése