A tegnapi futás egyik fénypontja egyébként az volt, amikor szembejött egy pasi futó és megvolt az az összenézős, szemmel jelzős-biccentős-kicsit elmosolyodós kontakt, ami azok között mindig létrejön, akik ezt komolyan gondolják. És ez rengeteg plusz energiát ad, nem tudom, hogy más sportnál is van-e, de egy csomó ideig jó érzés marad utána, nem tudom jobban megfogalmazni, hogy "na ő is meg én is", valahogy hozzátartozunk egy láthatatlan közösséghez és ezt jelezzük egymásnak.
A nap kérdése most fogalmazódott meg bennem: mi a tökömért nyomtam én tegnap 130 felülést amikor "csak" 115 volt a penzum?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése