Muhaha, amikor Móricka mer nagyot álmodni. Gondoltam, nyomjuk meg a dolgokat, adjunk a hétvégének, tán 4,8 km lesz a következő futás, azt kössük össze rég nem látott RIP-emmel. Aha. 6,44 km volt a következő előírás, nesze neked, okosom. Úgyhogy szombaton - főleg, miután két órát mászkáltam a környéken mindenféle gyerekprogramokra a nagyobbal - elegendőnek tartottam ezt a távot magamnak, főleg, hogy bemelegítéssel ugye 7,23 km lett belőle 47:52 alatt (6:37 km/min átlag). Aztán jött a D3, 60 guggolás - most már még jobban odafigyeltem a kivitelezésre, úgyhogy 45-ig nem is éreztem ropogást a térdemben, és tízesével szusszantam egy picit - 30 felülés, aztán mivel nagyon sokkal előtte ettem utoljára, kissé már kopogott a szemem és nem állítom, hogy erőnlétem csúcsán voltam, úgyhogy a karika most kimaradt.
Aztán így annyira kiütöttem magam, hogy este fél 10-kor bealudtam, mint akit agyonvertek, miközben a körömerősítő száradására vártam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése